Üdv!

Andreának hívnak.

Közel három évtizeddel ezelőtt a bankszektorban kezdtem a szakmai pályafutásomat. Nagyon szerettem a munkám, és biztos voltam benne, hogy a pénzügyi területen fogok életem végéig dolgozni. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.

Az élettől szállt a pofon, ami megállásra kényszerített. Egyszer csak ott álltam az egyéves gyerekem koporsója mellett. Ez, plusz az idáig vezető többhónapos bizonytalanság volt a legnagyobb próbatétel az életemben. Fel kellett tennem magamnak a kérdést: „Mi fontos számomra? És mit kell tennem, mit kell átértékeljek annak érdekében, hogy ezt elérjem?” Nem sokkal később már az önismeret fájdalmas útját jártam. Akkor még nem tudtam, hogy ezek az utak élethosszig tartanak.

Néhány évvel később a családommal Új-Zélandra költöztünk. A hazámtól legmesszebb lévő országba. Négy bőrönd, négy kézipoggyász, egy autósülés, egy babakocsi, két gyerek és a szívünkben lüktető hiány – ennyit hoztunk magunkkal.

Az országváltás ráerősített az önismeretre. Egyrészt fizikai távolságot jelentett a múltamtól, másrészt egy számomra vadonatúj hely felfedezésének lehetőségét is magában hordozta. Újrakezdés volt, de erősen korlátozott támogatással. Messze éltem minden és mindenki ismerőstől. Nehéz volt, nem csak nekem, az egész családomnak.

Teltek az évek, és elkezdtem professzionális (nem sport) coachingot tanulni. Ez volt a következő mély merülés az önismeret kútjába. Rájöttem, mennyit változtam az átéltek hatására és hogy mennyi kontrolom volt a változások felett. Ráeszméltem, hogy az életben a körülmények változnak, történnek olyan dolgok melyekre nincs ráhatásom, de az ezekre adott reakcióimra viszont van.

A tapasztalataim vezettek el annak felismeréséhez, hogy a változás lehetséges. De csak akkor, ha akarjuk.

Üdv!

Andreának hívnak.